A dió, amolyan lassú víz, partot mos kategória a növények közt, mivel fája a leglassabban növő és termőre forduló fajta. Emiatt sokan azt szokták mondani, hogy az unokáknak ültetik. Bár sokaknak elsősorban a dió, mint étel-alapanyag juthat az eszébe, gyógyhatásai miatt érdemes már részeit is felhasználni.
A diólevél, a termés külső húsos burka, illetve a terméseket elválasztó, éretlenül hagyott keserű hártya olyan gyógyhatásokkal rendelkeznek, amely miatt kár lenne kidobni őket a szemétbe. Hatóanyaga a naftokinonszármazék, de cserzőanyagokat és flavonoidokat, illetve illóolajat is tartalmaznak. A levél forrázatát gyulladásra, elsősorban borogatásra, lemosásra használhatjuk (ekcéma, pattanások kezelésére), illetve hatékony lábizzadás esetén is. Belsőleg gyomor-, és bélhurut kezelésére, illetve vértisztításra alkalmazzák. A szárított héjával gyakorta bőrt, hajat festenek. Ülőfürdőként aranyérre is megfelelő.